Változtasd meg a kinézetet! :-)



JavaScript - ha letiltottad, engedélyezd!



Regisztrálj, hogy lásd a feltöltött nagyméretű fotókat, jelöld be Davidet kedvencnek, hogy még több rajongót gyűjthessen be! :) Kattints ide David Starity adatlapjához!




A DavidGarrettFan.net egy rajongói oldal, nem áll kapcsolatban Daviddel, vagy a menedzsmentjével. A szövegek saját fordítások (a származási helyük jelölve van), máshol történő felhasználásuk csak a forrás feltüntetésével (davidgarrettfan.net) engedélyezett. A fejlécek, egyéb grafikus munkák máshol történő felhasználása TILOS, kivéve, ha direkt ilyen célra készültek. Ebben az esetben az engedély feltüntetésre kerül. Az oldal nem vállal felelősséget a honlapon található, látogatók által tett hozzászólások tartalmáért.

Nyitás: 2014.02.17.
Kapcsolat: davidgarrettfan.net[kukac] gmail[pont]com

This website is an unofficial fansite for entertainment and for information exchange. The pictures, sounds and videos are the properties of the concerned companies, enterprises or shows. They are published with non profit aims and they are not source of funds for the webmaster.
The header images are made from self-made concertphotos.




Életrajz



Lázadás és útkeresés



Érettségi után, mint minden fiatalban, benne is felmerült a hogyan tovább kérdése. Továbbtanulás, munka, vagy a hegedű a már megszokott módon? Időközben kétségei támadtak azzal kapcsolatban, hogy vajon továbbra is hivatásos zenész akar-e lenni az összes következménnyel együtt. Iskolatársainak köszönhetően megismert egy másik életet is, és világossá vált számára, hogy eddig aranykalitkában élt, állandó, nagyon magas elvárásoknak megfelelve. Plusz a hegedülés okozta örömöt is elvesztette már, a fizikai fájdalmakról nem is beszélve ...

David úgy döntött, zenei tanulmányokba kezd, hogy kiderüljön, egyáltalán szeretne-e a pályán maradni. Legszívesebben bátyjához költözött volna, aki éppen a Harvardon tanult jogot. David a New York-i, híres-neves Juilliardra akart járni. A szüleit megrémítette a hír, nem értették, egyáltalán miért akar zenét tanulni, amikor már így is sikeres karriert tudhatott magáénak. Kompromisszumot kötöttek: tanuljon zenét, de ne New Yorkban. Mivel még szerződés kötötte néhány koncertre és albumra, úgy döntöttek a szülők, hogy a londoni Royal School of Music intézményt látogassa.

David beiratkozott, Londonba költözött és elkezdte a tanulmányait, amelyeket azonban nem vett túl komolyan. Az első félév tananyaga untatta, és lógott az órákról. Egyszerűen elege lett a hegedűből és a zenéből, és más egyetemekre is jelentkezett, hogy valami teljesen mást tanuljon. Zenei tanulmányai helyett a londoni éjszakai életbe vetette bele magát, megismerkedett a popzene különböző irányzataival is. A hegedülésre azonban rá kellett szánnia magát, mivel még mindig voltak letudandó koncertjei. A szomszédok "nagy örömére" muszáj volt gyakorolnia, akik sérelmezték a hangos, számukra idegölő felkészüléseket. David egy rizikós megoldást talált: éjszakánként az egyetem termeit használta. Az iskolavezetés ennek a szabálysértésnek és a hiányzásoknak következtében eltanácsolta az intézményből. Egy további esemény is hozzájárult ahhoz, hogy David kijózanodjon - egy barátja halála után lett világos a számára, hogy mit is akar: hegedülni és zenélni, de a maga módján. Londonban már nem volt lehetőség a számára, Aachenbe meg nem akart hazamenni.

Visszatért az eredeti tervéhez: New York - már csak az volt a kérdés, hogyan? Tanácsért fordult ahhoz a személyhez, aki évekkel azelőtt ezekkel a szavakkal adta meg neki az email-címét: "Ha egyszer szükséged lesz tanácsra, jelentkezz!" A világhírű hegedűművész, Ichák [angol átírással Itzhak] Perlman volt az, aki saját tapasztalatból tudta, mit jelent, ha valakire gyermekként ráragasztják a "csodagyerek"-címkét, és milyen nehéz ettől megszabadulni. A válasza David számára egyszerű volt: "Menj New Yorkba - és amikor már ott vagy, rögtön be is iratkozhatsz a Juilliardra. Éppen elfogadtam ott egy tanári állást és szívesen látlak a mesterosztályomban. De nem kerülheted el a normál felvételi eljárást!"

David természetesen azonnal igent mondott és az Egyesült Államokba repült. A szüleinek azt mondta, hogy meglátogatja a bátyját Bostonban - ez valóban így is történt, de azután New Yorkba ment a Juilliard School felvételi vizsgájára. Hatalmas hóvihar volt, és a busz késése miatt öt perccel az időpontja előtt ugrott ki az épület előtt a taxiból. Bemelegítés nélkül állt a bizottság elé, de a kellemetlen körülmények ellenére bravúrosan helytállt és felvételt nyert Ichák Perlman mesterosztályába.





Szülei hamar megtudták a dolgot, mivel a postaládába érkezett a intézmény felvételt igazoló értesítése. Sokkolta őket a hír, hiszen Davidnek már volt egy lehetősége Londonban a tanulásra. Most meg ugyanazt akarja tanulni New Yorkban, mint amit Londonban megszakított? Megpróbálták lebeszélni róla, mert már komoly karrierrel, hírnévvel, lemezszerződéssel rendelkezett - koncentráljon inkább ezekre a dolgokra ahelyett, hogy a tanulásra pazarolja az idejét. De David most már hajthatatlan volt, és életében először hozott komoly döntéseket: felmondta az összes szerződést a menedzsmentjével, az ügynökségével és a lemezkiadóval, valamint lemondta az összes koncertjét. A szülei csalódottak voltak és nem támogatták tovább pénzügyileg David tanulmányait. De őt ez sem tántorította el.


New York, New York



A Juilliard Schoolt 1905-ben azzal a céllal alapították, hogy gondoskodjon az Államok zenei előmeneteléről, és a Curtis Institute nevű chicagói intézménnyel együtt az ország legfontosabb zenei konzervatóriumaihoz tartozik. A Juilliard helyileg a Lincoln Centerben található, és a zenén kívül két másik területen is képzést nyújt: színészet és tánc. A felvételi vizsga a legnehezebbek közé tartozik, és a tandíj sem alacsony, de komoly befektetés a jövőbe. Sok itt végzett hallgató vált nemzetközileg elismert művésszé: például Robin Williams (színész), Kevin Kline (színész), Miles Davis (jazz trombitás, zeneszerző), Nigel Kennedy (hegedűművész), Barry Manilow (énekes, dalszerző), Wynton Marsalis (jazz trombitás), Nina Simone (énekesnő), John Williams (filmzeneszerző).

Ichák Perlman is itt végzett, és jelenleg docensként nagy gonddal, saját maga választja ki tanítványait. Általában egy docens a Juilliardon 40-50 tanítvánnyal foglalkozik, Ichák Perlman azonban, ismertsége okán egyszerre csak 3-4 hallgatóval dolgozik.

David egyike volt a kiválasztottaknak, amire a mai napig nagyon büszke. "Szerencséje" is volt, mert Ichák a képzés első időszakában vállsérülés miatt nem koncertezett és nem utazott sehová, ezért több időt tudott fordítani a tanítványaira. Hamar különleges tanár-diák-kapcsolat alakult ki kettejük között, hála David eddigi zenei karrierjének és annak, hogy évfolyamtársaihoz képest magasabb szinten állt. Icháknak nem a hangszeren való játékot kellett megtanítania neki, mert David technikai tudása már kiforrott volt. Ugyanakkor voltak még korrigálandó területek: a játék közbeni helytelen testtartás, amely a túlterhelés mellett a porckorongsérvhez is vezetett. Egy szakértő orvos kezelésének köszönhetően David évekig tartó fájdalmai végre megszűntek. Az orvos és a tanár javaslatára David elkezdett sportolni, hogy megerősítse a hát-, a váll- és a nyakizomzatát.

A Juilliardon zeneszerzéstant és zenelméletet is tanult, és végre megkapta azt a mélységű tudást, amelyre vágyott. Megtanult elemezni és igazán megértette, amit eddig ösztönösen játszott. A többi hallgatóhoz hasonlóan ritmusgyakorlaton és szolfézsórákon vett részt, és évek óta először újra rendszeresen ellenőrizték a lépéseit.

Nagy szorgalommal és komolysággal, teljes lelkesedéssel vetette bele magát tanulmányaiba. Újra felfedezte a zene világát, és egy év múlva már nemcsak napi félórára vette ki a hegedűjét a tokból, hogy be ne rozsdásodjon, hanem mert felébredt benne a hegedülés iránti vágy. Ismét annyi öröme telt benne, mint gyermekévei alatt, és saját zenét kezdett komponálni ... de ez alkalommal nemcsak egy Mozart hegedűverseny lezáró akkordját, hanem teljesen önálló darabokat. Amikor megtudta, hogy a Juilliard egy zeneszerzői versenyt rendez, részt vett rajta egy fúgájával, amelyet példaképe, Johann Sebastian Bach stílusában írt meg. Az összes évfolyamtársát maga mögé utasította és megnyerte a versenyt.

De nem minden ment olyan simán New Yorkban, mint a tanulás. Most először kellett a saját lábára állnia, plusz évi 30 000 euróba került a tandíj. Mindenféle munkát elvállalt, mivel tanulmányai elején koncertezni nem akart menni, nehogy kirúgják hiányzásai miatt. Éjszakába nyúlóan dolgozott pultosként, pincérként, könyvtárosként, eladóként egy ruhaüzletben, kávézóban tejhabkészítőként, sőt még óránkénti 6 és fél dollárért egy parkolóház mellékhelyiségeit is takarította. Keményen dolgozott, de szabad volt.

Minderről a közönség és a kritikusok nem tudtak semmit. Azt sem tudták, hogy a "Deutsche Grammophon" kiadónak, a szerződések felbontása ellenére, még tartozott két albummal. Annál jobban csodálkoztak, amikor 2001 októberében megjelent David új CD-je, a "Violin Concertos". Még 17 évesen vette fel Mikhail Pletnev vezényletével az Orosz Nemzeti Zenekarral a Csajkovszkij és a Conus hegedűversenyt Moszkvában. Habár már akkoriban vívódott a jövőjét illetően, a játéka szenvedélyes és egészen elsőosztályú volt a kritikusok szerint. Néhányan közülük mégis csodálkozva fogadták az albumborítót, amely tanúsága szerint az egykori csodagyerekből felnőtt férfi lett. A lemez, a jó kritikák ellenére nem hozta meg a kívánt sikert. Ugyanígy járt 2002 decemberében a következő, egyben az utolsó album, a "Pure Classics" is, amely Davidet a kiadóhoz kötötte. Valójában utóbbi nem új anyag volt, hanem válogatás az eddigi lemezekből.

Még 1999-ben Berlinben a Rundfunk-Sinfonieorchester zenekarral lépett fel, rendkívül nagy sikerrel. Mindez azt eredményezte, hogy meghívást kapott a hannoveri Expo 2000 elnevezésű világkiállításra.


A crossover kezdete



New York, a tanulmányok, a normális élet és az új barátok megváltoztatták Davidet. Fiatal felnőttként mindazt behozta, ami kimaradt a tinédzserkorából. Kísérletezett ruhákkal, hajviselettel, tetoválásokat csináltatott, kontaktlencsére cserélte a szemüvegét, és különböző stílusokat próbált ki: hol feketére festett hajat és gót stílust, hol ismét hip-hop, vagy heavy metál irányzatot. Évfolyamtársaival és barátaival hétvégente a klubokba járás alkalmával mindig újabb zenei irányzatokat fedezett fel. Elkezdett kísérletezni a hegedűvel és a szórakozóhelyeken hallott kedvenc számait kezdte játszani. A jazz-szakos évfolyamtársaival lógott és megtanult rögtönözni. Mindenféle zenei stílust gyakorolt, felfedezte, hogy sok hasonló van bennük és elkezdte egymással kombinálni őket.

2002 telén vált számára világossá, mit is lehet mindezzel kezdeni. A BBC "Night of the Proms" rendezvénysorozatának szervezői meghívták Davidet a turnéra. A koncertek során a rock- és a klasszikus zene találkozott egymással, azaz rock- és popdalokat "nemesítettek" klasszikus hangszereléssel és ezeket a feldolgozásokat zenekar adta elő élőben a színpadon, a meghívott pop-, rocksztárokkal együtt.
Emellett klasszikus műveket is előadtak, amelyeket szintén örömmel fogadott a közönség. Általában 500 ezer ember látta a "Night of the Proms" koncerteket az európai turné során. David lelkesedett az ötletért is igent mondott, elvégre érett zenészként mutatkozhatott be a nagyközönség előtt, és így a 2003-ban 1,5 millió dollárért megvásárolt, 1772-ben készült Giovanni Battista Guadagnini hegedűjét is finanszírozni tudta (2007 decemberéig fizette a részleteket).

Így indult David turnézni Európában olyan együttesekkel és énekesekkel, mint a Simple Minds, az Alphaville, vagy John Miles, és összesen körülbelül 600 ezer koncertlátogató előtt lépett fel. A műsor alatt legelőször John Miles-t kísérte, aki a Korgis-tól az "Everybody's Got to Learn Sometime" című dalt énekelte. David rögtönözte a dallamot, úgy, ahogyan a jazz-szakos évfolyamtársaitól tanult improvizálni, és így a dal intenzívebb hangzást kapott. A közönség lelkesen fogadta, és David játéka után mindig tapsolt a dal közben is. Az est következő műve teljes egészében az övé volt, miután a műsorvezető átadta neki a színpadot: a Beethoven hegedűverseny 3. tétele közben tündökölt és a szólórészei után is állandó volt a taps. Észrevehetően felszabadultan muzsikált, mindenféle nyomás nélkül, mosolyogva állt a színpadon, és láthatóan nagyon élvezte az egészet.





A műsor közbeni szünet után ismét elbűvölte a közönséget egy zeneadaggal: Saint-Saëns "Dance macabre" és Monti "Csárdás" című művei után állva ünnepelték. Sőt, a "Csárdás" alatt végig hallatszott az ütemes tapsolás. Amikor pedig a végén letérdelve játszott, kitört az üdvrivalgás. Az est végére a koronát az összes fellépő közös fellépése tette fel, a Beatlestől a "Let it Be" volt hallható - ezt is tapsvihar követte.

Éppen ez eredményezett a számára még egy jövedelmező mellékállást: egy party alkalmával megszólította egy ügynök, és megkérdezte, lenne-e kedve modellként dolgozni. David igent mondott, hiszen távol Európától senki nem ismerte hegedűművészként és egykori gyereksztárként. New Yorkban egyszerűen csak egy újabb, jól kinéző fiatal srác volt, aki a kifutón, vagy a fényképezőgép előtt bemutatta a legújabb divatot. Az új mellékállásában sok öröme tellett, újabb barátokra tett szert, és kellő mennyiségű elismerésben részesült, amikor például a divathéten márkás holmikban vonult a kifutón. Ezenkívül elmondása szerint rájött, hogy a divatvilágban vannak a legőrültebb bulik, amelyek néha vad tréfákkal végződnek a Broadway-en. Ez a "vad" élet természetesen nem határozta meg David mindennapjait, hiszen ennél sokkal jobban a szívén viselte a tanulmányait. Hétköznap fegyelmezetten dolgozott, hogy meglegyenek a feladatai, és ne jusson arra a sorsra, mint Londonban.





A "Night of the Proms" esemény közben szerzett tapasztalatai és a baráti köre révén megélt zenei hatások mind jobban afelé a gondolat felé terelték, hogy a komolyzenét vegyítse a könnyűvel. Érezte, hogy ez nagy zenei kihívás, ugyanúgy, mint egy új, fiatal közönséget a klasszikus zenének megnyerni. Visszagondolva egykori klasszikus koncertjei közönségének átlagéletkorára - senki vele egykorút nem látott közöttük. A "Prom" rendezvénynek köszönhetően viszont felismerte, hogy úgy lehetséges fiatalokat megnyerni a klasszikus zenének, ha a környezet laza és lezser marad - tehát, teljesen ellentétben a komolysággal és a merevséggel, amely egy "normál" klasszikus zenei koncert jellemzője.

Ezekkel az elképzelésekkel állt össze a crossover, a műfajkeverő koncert ötlete. David laza légkörben szeretett volna komolyzenét játszani, és emellett rock- és popzenét klasszikus köntösbe öltöztetni. Azt az örömöt akarta a közönségnek átadni, amit a zene okozott neki. Ezzel nemcsak a karrierje újraindításához talált rá a nagy tervre, hanem motivációt is talált a munkához, amely segítségével ismét bemutatkozhatott művészként is.

Előtte azonban a záróvizsgákkal kellett törődnie, amelyeket végül 2004-ben tett le, és a tanulmányait a Juilliardon kitüntetéssel végezte.



<<< Egy csodagyerek ifjú évei | Az áttörés >>>

Adatlap